Beregi víztározás előzetes vizsgálata, napelemes szivattyútelepek tervezése (Tivadar, Tarpa)

A projekt keretében a szakértői javaslatok alapján 2 db napelemes szivattyútelep megtervezésére került sor. A két – hatóságokkal is egyeztetett – helyszín Tivadar és Tarpa települések. A tervek szerint a két zöldenergiával működtetett szivattyútelep által biztosított vízmennyiség folyamatosan, hosszabb távon is biztosítani tudja a beregi térség ökológiai vízszükségletét. A beregi területek folyamatos vízpótlása környezetbarát és költséghatékony módon napelemes táplálású elektromos szivattyúkkal oldható meg.

A tervezés során meg kellett vizsgálni mind a hálózatra csatlakozó kiserőmű, mind a sziget üzemű napelemes rendszer előnyeit, hátrányait és költségigényét, különös tekintettel a hosszú távú üzemeltetés költségeire és bizonytalanságaira. A földterületek, amelyekre a napelemes szivattyútelepek – már engedélyes – tervei készültek, az egyesület tulajdonában vannak.

A Beregi-sík természeti értékei a környezeti változások tükrében

A Beregi-sík természetközeli élőhelyei – rétjei, erdői, mocsarai, lápjai és egyéb vizes élőhelyei – napjainkban is az Alföld és egyben Magyarország egyik legértékesebb természeti területei közé tartoznak. Bár kiterjedésük az elmúlt évszázadok tájátalakító beavatkozásai következtében jelentősen csökkentek, fennmaradt állományaik ma is rendkívül gazdag növény- és állatvilágnak adnak otthont.

A Beregi-sík természeti értékeinek jelentős része szorosan kapcsolódik a vízhez. A táj alluviális eredetéből adódóan természetes állapotában rendszeresen vízjárta vidék volt. Az ármentesítéseket megelőzően a táj mintegy fele mocsaras jellegű lehetett, és az árvizek idején nagy része rendszeresen elöntésre került (Vass, 2019). A 19-20. század folyószabályozási, lecsapolási és erdőirtási munkálatai alapvetően alakították át a táj vízháztartását, ezzel pedig az élőhelyeit is.

Napjainkban a természetközeli élőhelyek fennmaradását tovább veszélyezteti a klímaváltozás. Az éves csapadékmennyiség csökkenése, az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási események, az aszályos időszakok gyakoribbá válása és a csapadék egyenetlen eloszlása tovább fokozza az élőhelyek kiszáradását. A Beregi tájban még meglévő természeti értékek megőrzése így korunkban kiemelt és sürgető feladat.

A Beregi-sík egyes kiemelkedő természeti értékei

A tarpai Nagy-erdő – más néven Darab-erdő – a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet részét képzi, fokozottan védett természeti terület. Erdőállományának meghatározó részét két, az Alföldön mára igen megritkult erdőtársulás, a gyertyános-kocsányos tölgyes és a tölgy-kőris-szil ligeterdő alkotja. Természeti értékei közül kiemelkedő a fokozottan védett uhu (Bubo bubo) és fekete gólya (Ciconia nigra) jelenléte. Kiterjedésének köszönhetően a térség egyik legfontosabb ragadozómadár-fészkelő területe. Az erdő területén több orchideafaj is előfordul, például a védett kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) és a szintén védett kardos madársisak (Cephalanthera longifolia), színpompás védett növényfaja még többek között az erdélyi csillagvirág (Scilla kladnii).

Tarpa közigazgatási területén található egy másik, országosan is különleges természeti érték, a fokozottan védett tarpai Téb-erdő. Északi határát a Szipa-csatorna kíséri, amely meghatározó szerepet játszik az itt található gyertyános-tölgyesek és ligeterdők, égerligetek megfelelő vízellátásában. A terület különleges állatfajai közül kiemelkedő az endemikus beregi sokbordás futrinka (Carabus hampei ormayi) és a kék meztelencsiga (Bielzia coerulans). Növényvilága az alföldre nézve egyedülállónak mondható. Az egyik legértékesebb tagja a Magyarországon rendkívül ritka kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus), amely a Kárpátok flórájának egyik jellegzetes képviselője.

A Szipa-csatorna mentén haladva újabb értékes területek tárulnak a szemünk elé. A mintegy 700 hektáros Bockerek-erdő a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet része, majd kétharmada fokozottan védett természeti terület. Láposodó holtágai, lassú vízfolyásai és égerligetei ma is őrzik az egykori beregi mocsárvilág emlékét. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre szembetűnőbbé vált a vízhiány, amely egyértelműen kedvezőtlen irányba alakítja az élőhelyeket. Az erdő termőhelyi kiszáradása természetvédelmi, erdőgazdálkodási és vadgazdálkodási szempontból egyaránt kedvezőtlen folyamat. A terület hosszú távú fennmaradása nagymértékben függ az erdőbe érkező és ott visszatartott víz mennyiségétől.

A Beregi-sík vízpótlással érintett térségének védettsége

A Beregi-sík vízpótlással érintett térségében három, az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelve alapján kijelölt Natura 2000 természetmegőrzési terület található. A projekt tervezési területein jelenleg egy országos jelentőségű, egyedi jogszabállyal védett természeti terület található, a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet. A tájvédelmi körzet és a Natura 2000 területek jelentős átfedése jól mutatja, hogy a Beregi-sík természeti értékeinek megőrzése nemcsak hazai, hanem európai jelentőségű feladat.

Különösen értékesek a térség ex lege védett lápterületei, köztük a Szalkai Csaronda (HNL098), a Derenyői Csarondamedrek (HNL229) és a Lónyai-erdő lápjai (HNL228). Ezek a területek úgynevezett „ex lege” védettséget élveznek, azaz védettségük kinyilvánításhoz nincs szükség egyedi jogszabályban meghatározott rendeletre. Talajuk legalább időszakosan vízzel telített, élővilágukat jellegzetes lápi életközösségek alkotják. Az országunkban található lápvidékek az elmúlt évszázadban az eredeti terjedelmük 3 százalékára csökkentek le (Segédanyag a lápok védelméhez, 2015), ezért megőrzésük kiemelt természetvédelmi feladat. A térségben megmaradt lápi élőhelyeket az utóbbi évtizedekben súlyosan veszélyezteti a vízborítás visszaszorulása, a talajvízszint süllyedése, valamint a klímaváltozás következtében az aszályos évek gyakorisága.

Kiemelkedő növény- és állatvilág

A Beregi-sík természetközeli élőhelyei rendkívül gazdag élővilágnak adnak otthont. A térség jó állapotban fennmaradt gyertyános-tölgyesei és keményfás ligeterdei számos, az Alföldön ritka, elsősorban hegyvidéki elterjedésű növényfajnak biztosítanak élőhelyet (Borhidi, 2003; Fintha, 1994). A megannyi értékes faj közül kiemelendő a védett kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus) és a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea), amelyek a Kárpátok és a Bereg közötti életföldrajzi kapcsolatot és dácikus hatást is jelzik (Molnár et al., 2006).

Üde rétek pompás virága a védett réti iszalag (Clematis integrifolia). A mocsár- és láprétekben több helyen fordul elő a szintén védett kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) és a védettséget nem élvező, ámbár a tájban értékes őszi vérfű (Sanguisorba officinalis). Ez utóbbi a védett vérfű-hangyaboglárka (Maculinea teleius) tápnövénye (Molnár et al., 2006). A tavasszal és nyáron virágokban pompázó mocsárrétekhez kapcsolódik a védett és Natura 2000 jelölőfajként is számontartott nagy tűzlepke (Lycaena dispar rutilus) is. A térség magasfüvű, ecsetpázsitos rétjeinek egyik legértékesebb madara a fokozottan védett haris (Crex crex), amelynek állománya az élőhelyek átalakulása és a csapadékos tavaszok elmaradása miatt jelentősen csökkenő tendenciát mutat.

A holtágak, morotvák, láperdők, fűzlápok és nádasok értékes növényvilágának védett fajai közé tartozik a gyilkos csomorika (Cicuta virosa), a vízi rucaöröm (Salvinia natans) és a nádi boglárka (Ranunculus lingua). Ezekhez az élőhelyekhez kötődik a fokozottan védett elevenszülő gyík (Zootoca vivipara), amely az utóbbi évtizedekben egyre ritkábbá vált. Természetközeli mocsarakhoz, láposodott tavakhoz, holtágakhoz kötődik még többek között a védett réticsík (Misgurnus fossilis) és a lápi szitakötő (Leucorrhinia pectoralis) is, amelyek állományát szintén kedvezőtlenül érinti a vízhiány és az élőhelyek átalakulása. A térség egyik jellegzetes – de igen megritkult –, fokozottan védett madara a fekete gólya (Ciconia nigra). Mivel táplálékát elsősorban halak, kétéltűek és kisebb hüllők alkotják, a természetes vizes élőhelyek megőrzése közvetlenül hozzájárul a madárfaj hosszú távú fennmaradásához.

A Beregi-sík természeti értékeinek megőrzése ezért nem csupán a térség biológiai sokféleségének fenntartását szolgálja, hanem a táj ökológiai működésének, vízháztartásának és a jövő generációi számára is megőrzendő természeti örökségének védelmét.